Charter: KKOL, Cista comitatuum (Q 320) 27267
Signature: 27267
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1523-12-28
A kolosmonostori konvent előtt Ladislaus Menyhar de Solyomkew a Solyomkew-ben, Kowachy-ban, Wyfalw-ban, továbbá a szintén dobokamegyei Fodorhaza, Ewskelew, Zothelke és Zenthkathalyna birtokokban lévő teljes birtokrészeit 800 forint értékben zálogképpen átadta feleségének: Fruzsinának és Fruzsinától született leányainak: Erzsébetnek, Annának, Katalinnak, Margitnak, Mártának és Felicitasnak azon a címen, hogy feleségének, Fruzsinának az atyai házból hozott javait, ezüstneműit és készpénzét, a maga céljaira használta fel. Rájuk íratta pedig úgy, hogy egyetlen testvére sem veheti el azokat Fruzsinától és a leányaitól, ha csak előbb nem fizeti le nekik a 800 forintot. Ugyanazon a napon a nevezett László a saját és felesége, továbbá fent említett leányai, azonkívüól Ewrdegh András, mindkét Ewrdewgh Ferenc, Theke Balás és annak a fiai: Ferenc, János és Lukács, azután Fodorhazy György, Péter és András nevében tiltotta a konvent előtt Solyomkew-i Menyhar Mátyást és Naghewskelew-i Ewrdewg Pétert az említett birtokokban lévő birtokrészeik eladásától, másokat pedig és elsősorban Zenthpal-i Andrást azoknak megszerzésétől. Eredeti, papír; pecsét nélkül. KOLOZSMONOSTORI KONVENT Current repository:
Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F)
0
Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F), KKOL, Cista comitatuum (Q 320) 27267, in: Monasterium.net, URL <https://www.monasterium.net/mom/HU-MNL-DLEOKL/KKOLCCQ320/1264/charter>, accessed 2025-06-18+02:00
You are copying a text frominto your own collection. Please be aware that reusing it might infringe intellectural property rights, so please check individual licences and cite the source of your information when you publish your data
The Charter already exists in the choosen Collection
Please wait copying Charter, dialog will close at success