Charter: Magyar nemzeti múzeumi törzsanyag (Q 10) 44118
Signature: 44118
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1412-08-12
(12. die oct. diei Jacobi). A Symig- egyház konventje okleveléből teljes szövegben átírt rész, vagyis a Garai Miklós nádor által elrendelt összeírás. Először Péter Demes-i prépost részére 30 mansio, 20 lakott (populosas) és 10 lakatlan (desertas), éspedig 3 mansio a keleti soron (linea), a fehérvári őrkanonok része mögött a déli végen, 14 mansio ugyancsak a keleti soron az őrkanonok része és a Szent Lőrinc vértanú-egyháza között, 10 a nyugati soron a sor déli végétől észak felé, s itt 3 mansio a két út között, s minden mansio 31 és fél - posztóval mért - öl széles. - A megjelölt helyi átlag szerint minden mansionak 14 hold föld jár, így a prépostnak keleten a kis eresztvény (permissorium) mellett és alatt elkezdve a Szent Lőrinc-egyházzal szemben a szántóföldek oldalában levő vadkörtefától és a fa körül összehordott földjeltől a Baranreth nevű rétig, valamint a Nagzowelgh nevű völgyben levő szántófölddel együtt 90 hold föld, a Chepel-ből a Kenderatho nevű tóig vivő út két oldalán 87 hold, majd a Pasmala és a Zabowelgh nevű helyen (locis) két út között és a Hasallya hegy alatt 47 hold, a Tothfew és Hagyothaya, a Monyoro[sd] és Iwanzeleyfely nevű helyeken Wyz birtok határáig, ahol ezt Chepel birtoktól a Monyoros völgyben az Iwanzeleyfely nevű helyen és a Ffyzegwelgh völgy oldalában balról emelt három földjel választja el, 200 szokásos (usualia) hold. - Minden mansio-nak egy kaszányi rét (fenum), éspedig az említett Baranreth nevű réten 15, a Zabowelgh nevű helyen 6, a Ffyzeghyda helyen 7 és az említett Kenderatho nevű hely mellett [2] kaszányi (falcastrum). - 20 szőlő, éspedig a Gewlche (Gerolche?) hegyen 2 (György fia: Lőrinc és Miklós fia: Miklós), a Nagzowelgh-ben 6 (Powch dictus János, az említett György fia: Lőrinc, Pál fia: Péter, Mihály fia: György, András fia: György és Simon fiának: Jánosnak fia: Bálint), a Kalasdhegh nevű hegyen szintén 6 (Miklós fiai: Mátyusé és Istváné három, az említett Simon fia: János fiáé: Péteré kettő és István fia: Benedeké), az Adamche nevű helyen egy (Mihály fia: Jakab), a Zegesey nevű helyen kettő (ugyancsak Mihály fiáé: Jakabé: a Golyas völgyben egy (Zenthes fia: Mihály fiáé: Mátyásé), a Cherdueghe nevű helyen ismét egy (Zenthews fia: Mihály fiáé: Györgyé) és a Cherthath nevű helyen egy (Mihály fiáé: Pálé, akik valamennyien a prépost jobbágyai), továbbá az említett kis eresztvényerdő (permissorium) keleten - a Sedwelgh-ön túl, szemben a Demes-i prépost telkeivel. (85-93. sor.) A Szent Miklós hitvalló egyházának 10 mansio, éspedig 6 lakott mansio északon a két utca között a Hydegkwth nevű kút közelében, 3 lakott mansio északon a nyugati soron a kiküldöttek által felhalmozott két földjel között, amelyeken Sauol fia: Péter, Mihály fia: Péter, a harmadikon pedig Márk szabó (sartor) és fia: Sebestyén él; az utolsó lakatlan a Varangh birtok felől az említett Hydegkwth-on túl kertjeikkel együtt. A kutat meghagyták közös használatban. - Minden mansio-nak hasonlóképpen 14 hold föld, éspedig Sauol fia: Péter, Márk szabó és Mihály fia: Miklós jobbágyok kertjei mögött nyugatról a Halazowapa nevű völgyi 29 hold, a völgyben 13 hold, az Oldalasnyar nevű hegy oldalában 8, magán a hegyen 3, ezek zugaiban (diverticulis) északról 3, a völgyben nyugatról 17, a Mezewelgh völgyben 15, s a szomszédságban a Cherdiallya völgyben 41 és a Nadasd völgyben 11 használatos (usualia) hold föld. - Tíz kaszányi rét, mansio-nként egy-egy. A Kenderatho és az út mellett keletről 7, a Hydegkwth mellett és fölött 3 kaszányi. - Öt szőlő: a Nagzow hegyen (Mihály fia: Miklós), az Ordwelgh-ben (Saourl fia: Péter), a Nagzow hegyen (Lőrinc fia: György), a Ffyzegh völgyben (Vegh dicti János), az Ordweld-ben (János fia: Mihály). - Itt a hegy oldalában egy darab erdő, amely északon Saoul fia: Péter szőlejének végében kezdődik és egy árokig (fossatum) tart a fehérvári prépost és a káptalan földjeinek szomszédságában. (93-98. sor.) A fehérvári prépostnak és a káptalannak 21 mansio, éspedig a nyugati soron Demeter fia: Lőrinc mansio-jánál kezdődően, ezt is ide számítva, a veszprémi püspök Máté nevű jobbágyának telkéig (sessio) 6 népes mansio, a keleti soron a Szent Lőrinc-egyház mögött kezdve a Demes-i prépost részének szomszédságában észak felé 5 mansio (egy üres, a többi lakott), egy népes és egy üres a nyugati soron a Szent Miklós-egyház része mellett délről, 8 lakatlan mansio Varangh birtok felől a Hyegkwth és a Szent Miklós-egyház sessio-ja mellett, amely telek délről észak felé nyúlik. - 3 ekényi és 30 királyi hold (regalis mensure) föld, éspedig Chepel és Kekche birtokok között 89 hold; majd a Ffyzegh völgyben elkezdve a Chomberegh nevű erdő sarkától az Althalwth-ig, majd a Gollyas velgh-ben egy diófától Vyz, Zemes és Theleky birtokok határáig 138 hold; a Hasmegefely nevű hegy csúcsán szántóföldekkel és laposokkal (planitiebus) 23 hold; majd a Golyaswelgh-ben kezdődően az említett diófától kelet felé a Szent Miklós-egyháznak a Cherdyalya völgyben levő szántóföldjéig és az ott emelt földjelekig 30 hold; a Golyawelgh és a Mezewelgh nevű völgyek között a dombon (monticulo) 3 és fél hold; a Pasmala nevű helyen az út mellett nyugatról a Zylbokor nevű bokor, egy földjel és mező között északról 40 hold föld Ozthopan-i Domokos fiainak szántóföldjéig terjedően; a Nadaswelgh és a Halazowapa nevű völgyek között a Nadaswelgh-be vezető út mellett nyugatról 100 hold; a Markushorhafely hegyen elkezdve a Thekeresarokya nevű fától két földjel között Theleky birtok határáig szántókkal, boróka- és szederjebokros (iuniperiosis et rubetois) földekkel, amelyek szántóföldnek alkalmasak az ott levő szőlőket épségben hagyva, 40 hold; végül a Kalasd hegyen a borókabokros és szántóföldekkel együtt 13 hold, így a 3 ekényi és 30 holdat nem tudták egy határral összefogni, mert a környező birtokok földjei több helyen közösen (mixtim) fekszenek. - 20 királyi hold kaszálót (regalis mensure), éspedig a Ffyzegh völgyben 12, a fehérvári prépost és a káptalan Szent Lőrinc-egyház mögött lakó jobbágyainak kertje mögött egy holdat, a Varangh birtok határánál levő malom közelében 3, ugyanott egy ér (venam aque) mellett elnyúlóan a Chepel-ből Kekche-be vezető útig 3 holdat és egyet a Nadasd völgyben. - 40 királyi hold erdőt, éspedig a Cherd nevű erdőt a Nadasd völgyben a hegyoldalban balról 30 holdon és a Beneuapaya nevű helyen tízet, amely a szántóföldek hosszában nyúlik kelet felé Veireghaz birtok határáig. - 45 szőlőt: (1) Mihály kovácsé (fabri) a Golyas völgyben, (2-3) Péter fiáé: Jánosé az egyik a Cherhath nevű helyen, a másik a Kalazd hegyen, (4-5) Gál fiáé: Andrásé az egyik a Nagzo, a másik a Ffyzegh hegyen, (6) Keer-i (dicti) Mihályé a Kalazd hegyen, (7) Tamás mészárosé (carnificis) az Uemedeuapaya helyen, (8) Demeter fiáé: Gergelyé a Ffyzegh völgyben, (9) Demeter fiáé Balázsé a Cherdhath-on, (10) ugyanazé a Balázsé a Kalazd hegyen, (11) ugyane Demeter fiáé: Barnabásé a Cherdhalth-on, (12) Demeter fiáé: az említett Balázsé a Monyorosd hegyen, (13) Sylow (dicti) György fiáé: Benedeké a Nagzow hegyen, (14) ugyanitt a fehérvári prépost és a káptalan jobbágyáé István fiáé: Miklósé, (15-16) Balázs fiáé: Tamásé a Kalazd hegyen, (17-18) Balázs fiáé: Benedeké a Harkalyoldala nevű helyen, (19-20) ugyanazé a Benedeké a Ffyzegh völgyben, (21) hasonlóképpen ezé a Benedeké a Pasmala helyen, (22) Mihály fiáé: Györgyé a Cherdhath-on, (23) András fiáé: Györgyé a Ffyzegh völgyben, (24) János fiáé: Bálinté a Kalazd hegyen, (25) Mihály fiáé: Jakabé ugyanott, (26-27) Zenthes Mátyásé, az egyik a Beneuapaya, a másik pedig a Cherdhat-on, akik Péter Demes-i prépost Chepel-i jobbágyai, (28-29) Jakab fiáé: Mártoné, (30) Márton fiáé: Benedeké, a fehérvári őrkanonok jobbágyaié, a Dongach nevű helyen, (32) Pál fiáé: Mathius-é a Fyzegh völgyben, (33-35) ugyane Pál fiáé: Antalé, a veszprémi püspök jobbágyaié a Ffyzeg völgyben, (36) Tamás mészárosé (carnificis), a fehérvári prépost és a káptalan jobbágyáé a Pasmala-n, (37) Chepel-i Demeter fiáé, az említett Lőrincé a Pasmala-n, (38) Gál fiáé: Simoné a Fyzegh völgyben, (39) Márton sponsus-áé: Andrásé, a Leweld-i perjel jobbágyáé a Monyorosd nevű helyen, (40) Márké és fiáé: Sebestyéné a Kalazd hegyen, (41) Lőrinc fiáé: Györgyé az Vtas hegyen, (42) Ferenc fiáé: Péteré, a Szent Miklós-egyház jobbágyaié, a Ffyzegh völgyben, (43-44) a Theleky-ben lakó ... (dicti) Mártoné a Chomharasthya nevű cserjés (rubetum) közelében és (45) a Kekche-n lakó Arthan (dicti) Györgyé az Vtas hegyen. (98-116. sor.) Katha-i Márton fiának: Mihálynak 11 telket, éspedig hét lakottat a keleti soron a Demeter fiának: Dénesnek, a fehérvári prépost és a káptalan jobbágyának telkétől elkezdve észak felé az útig húzódókat és négy lakatlant a nyugati soron a hét telekkel szemben, a plébános telkétől elkezdve észak felé. - 36 hold föld a Thelek nevű helyen a fenti telkekkel szemben, északról a Szent Miklós-egyház, délről a fehérvári őrkanonok szántóföldjeinek szomszédságában, 40 hold föld a Ffyzeg völgyben a veszprémi püspök szántóföldjei mellett keletről, a Ffeyereghaz birtok felől a Zygeth nevű helyen 10, ugyanitt a Chepel-ből Ffeyereghaz-ba vezető út mellett keletről 24, a falu másik részén nyugatról 38, az itteni réttől keletre 4, az Okomlo nevű helyen pedig 2 szokásos hold (usulia) föld, mindegyik mansio-nak 14 hold. - 11 kaszányi rét (feni), éspedig 3 a Márton fia: Mihály jobbágyának kertjei mögött keletről az érig, majd Chepel és Kekche birtokok között a Ffeyereghaz birtok mellett szintén 3 és a Nadasd völgyben az említett Kenderatho helyen a Demes-i prépost két kaszányi rétje mellett nyugatról 5 kaszányi. - 11 szőlőt, éspedig (1-2) a Pasmala-n, (3) Rosuago (dicti) Györgyé a Thekenews helyen, (4) Bontha (dicti) Benedeké a Nagzo hegen, (5) Mihály fiáé: Tamásé a Mezewelgh helyen, (6) Ferenc fiáé: Lászlóé a Horohzegh hegyen, (7) Márk fiáé: Pálé a Ffyzegh völgyben, (8) Ambrus fiáé: Gergelyé a Kalazd hegyen, akik Márton fia: Mihály jobbágyai, (9-11) a Kekche-n lakó ... fiaié: Györgyé, Jánosé és Péteré, kettő a Nagzo, a harmadik az Vthas hegyen. - Bizonyos Vrharazthya nevű, a Demes-i prépostnak jutott kis eresztvény mellett keletről fekvő erdődarab, amelyet egy ösvény (semita) választ el a permissorium-tól. (116-122. sor.) A fehérvári őrkanonoknak két telket (sessiones), amelyeknek egy kapujuk van (unam portam habentes), a keleti soron délről a Demes-i prépost része között. - 28 használatos (usualia) hold föld, éspedig a Zenthlelekwelge völgyben az út mellett nyugatról 5, a Benewapaya völgyben szintén 5, a Pasmala helyen a Demes-i prépost szántóföldjei között 4, a Ffyzeg völgyben pedig [8] hold Chepel falu telkei mögött nyugatról a Thelek nevű helyen Márton fia: Mihály és Ozthopan-i Domokos fiai szántóföldjei között 6 hold föld. - A Thothfewhyd nevű helyen két kaszányi rétet és két szőlőt, az egyik Jakab fiáé: Mártoné a Horohzegh-en, a másik Márton fiáé: Benedeké, a fehérvári őrkanonok jobbágyaié [N]agzow hegyen. - A Be[ne]uapaya nevű helyen délről a szántóföldek zugaiban (diverticulum) a fehérvári káptalan erdejének szomszédságában, egy erdődarab, amelyet az őrkanonok eddig is birtokolt. (122-125. sor.) A Leweld-i perjelnek 37 telket (sessiones), 22 lakottat és 15 üreset a Szent Miklós-egyház két utca közt levő telekhelyeinek két oldalán észak felől e telkekkel szemben. - A Szent Miklós-egyház e helyen nyugatról levő szántóföldjeinek és keletről Varangh birtok határában a fehérvári prépost és a káptalan telekhelyek számára alkalmas földjeinek szomszédságában elkezdve húzódó 3[62] szokásos holdat (usualia) Theleky birtok határáig, továbbá az Iwanzeleyefely nevű helyen és a Ffyzygh völgyben a Demes-i prépost, valamint a fehérvári prépost és a káptalan meg a Vesprim-i püspökség földjei között 156 hold földet, minden mansio számára tizennégyet. - 37 kaszányi rétet (fenetum), éspedig az Ordwelghben a György szabó (sartoris) kertje ... kezdődően húzódik északra 36 és egy a Nadasd völgyben Márton fia: Mihály és Domokos fiainak rétjei között. Erdődarabkát az Ordwelgh-ben, amelynek szomszédja nyugatról a Byrch-en a fehérvári prépost és a káptalan bozótos (rubetosa) földje és a hegyoldalban a Szent Miklós-egyháznak ebből kihasított erdőrészek. - 37 szőlőt, éspedig (1-2) Chok (dicti) Tamásé, az egyik a Ffyzegh, a másik a Tekenews hegyen, (3-9) Pethe fiáé: Györgyé s fiaié: Tamásé és Istváné a Thekenews welgh, a Mezewelg és a Hasmegeallya nevű helyeken, (10) ... Mihályé az Ordwelg-ben, (11) Márk fiáé Andrásé a Ffyzeg völgyben, (12) Mihály fiáé: Péteré a Fekethemege nevű helyen, (13-14) György szabóé (sartoris) a Monyorosd völgyben, (15-16) Erdews (dicti) Istváné a Golyas völgyben, (17) László fiáé: Miklósé a Cherdhath nevű helyen, (18-19) ... fiáé: Györgyé a Mezewelg és a Thekenewsheg nevű helyeken, (20) Pál fiáé: Lőrincé a Fyzegwelg-ben, (21) Lukács fiáé: Benedeké a Mezewelg-ben. (22) Jakab fiáé: Jánosé a Thekenewsarokya nevű helyen, (23) Fodor Tamásé a Monyorosd hegyen, (24-26) Vörös (rufi) Balázsé a Galyaswelgben és az Ordwelg-ben, (27) Erdews Jánosé a Mezewelg-ben, (28-29) Beldeg (dicti) Mihály fiáé: Györgyé a Mezewelg-ben és a Zelekez-ben, (30-31) Miklós fiáé: Jánosé a Monyorosdhath és a Cherthath nevű helyeken, (33-34) Péter fiáé: Jakabé a Pasmala és a Kalazd hegyen, (35) Varro (dicti) Tamásé a Kezees hegyen, (36-37) Lukács fia: Benedek sponsus-áé: Péteré Dobrachen-ben és a Thekenewheg-en. Valamennyi a Leweld-i perjel Chepel-en lakó (residendium) jobbágyaié. (125-133. sor.) Oztophan-i [Domokos] fiainak: Dénesnek és Györgynek öt telket, három lakottat és két lakatlant. Egyet a két út között a Demes-i prépost jobbágyai között, amelyen Mihály fia: Demeter és fia: Lőrinc él; négyet pedig a nyugati soron, ebből kettő a Demes-i prépost része mellett északról, az egyiken Péter fia: Sebestyén, a másikon [Theke (dictus)] Koos lakik, két üres telket pedig a fehérvári prépost és káptalan része mellett északról. - Az említett Sebestyén és Koos kertjei mögött nyugatról a nagy útig 13 hold földet, ugyanott az út mellett a fehérvári őrkanonok, valamint a fehérvári prépost és káptalan szántóföldjei között 6 szokásos (usualia) hold, a Pasmala nevű helyen a fehérvári prépost és káptalan szántóföldjeinek zugaiban (diverticulis), valamint a Nadasd völgyben a hegyoldalon a bemenetnél jobbra szántóföldnek alkalmas borókás földön, amelyet egykor Domokos fiai birtokoltak, az öt telek járandóságának teljes megváltásával (totali expeditione earundem quinque sessionum). - A Nadasd völgyben 5 kaszányi rétet, amelyet egykor Domokos fiai birtokoltak. - a Varasfew nevű helyen két út között nyolc holdnyi erdőt, s ezenkívül öt szőlőt. (1-2) Theke (dicti) Koos-é a Borsoufenew és a Fothafenew nevű helyeken, (3) Babod-i (dicti) Péteré a Ffyzegh völgyben. Ezek Domokos fiainak jobbágyai. (4-5) a Polcha-n lakó Tót (Sclavi) Imréé a Cherthath nevű helyen. (133-137. sor.) Nesa-i Tamás fiának: Miklósnak és Chw András fiának: Miklósnak 5 telek részére alkalmas földet a hegy alatt, a Chepel-ből Kekche-re vezető út mellett délről és a telekhelyek mögött 8 hold földet, továbbá a telekhelyekkel szemben az út mellett északról 6 holdat, a Jegenyeerdew nevű kis eresztvény mellett Varang birtok határai közelében északról a dombon 8 holdat, a Zenthbenedekmezeye nevű helyen 48 holdat, vagyis telkenként 14 hold földet. - Öt szőlőt, éspedig (1) a Demes-i prépost jobbágyáé, Pál fiáé: Péteré Horohzeg(en), (2) a Kekche-n lakó Bethews Mihályé a Zelekes nevű helyen, (3) Miklós fiaié: Matheus-é és Istváné a Ffyzeg völgyben, (4) másik Mátéé, a veszprémi püspökség jobbágyáé a Benewapaya nevű helyen, (5) a Pasmala nevű helyen amelyet eddig Márton fia: Mihály birtokolt. - A Fodorzeleyefely nevű erdő darabját a fehérvári prépost és káptalan szántóföldjeinél keletről és 5 kaszányi rétet, hármat a két Miklós telekhelyei mellett az érig (usque venam aque) és kettőt a Nadasd völgyben Ozthopan-i Domokos fiainak rétje mellett nyugatról. (137-141. sor.) A Vesprim-i egyház püspökségének két telket egy kapuval a plébános telke mellett délről, amelyet a püspökség előzőleg is birtokolt 28 hold földdel a Ffyzeg völgyben a Leweld-i perjel és Katha-i Márton fia: Mihály szántóföldjei között és két szőlővel, az egyik Pál fiáé: Matheus-é a Pasmala helyen, a másik Ancho fiáé: Istváné a Thengerde nevű helyen (mindkettő a püspökség itteni jobbágya), továbbá két kaszányi rétet (fenum) a Nadasd völgyben nyugatról és a Verceerdeye nevű erdőt, amely eddig is a püspökségé volt. (141-143. sor.) Demeter fiának: Lőrincnek egy teleknek alkalmas földet keletről a Chepel-ből Kekche-be vezető két út között szembe a két Miklós telkeivel, továbbá 14 hold földet, hatot a Ffyzeg völgyben a hegy oldalában és 8 holdat a Zenthbenedekmezeye nevű helyen, valamint egy darabot a Dongak nevű permissorium-ból, egy Ffyzeg nevű szőlőt és egy kaszányi rétet (feni) a Silreth nevű helyen, amelyeket Demeter fia eddig is birtokolt. (143-144. sor.) Utoljára Katha-i Márton fiának: Mihálynak 3 üres telket, amely a nyugati soron északról az útig levő más telkei mellett és folytatólag (secus et iuxta) feküdt, és 42 hold földet a Feyereghaz közelében levő Mochuada tó fölött; 3 kaszányi rétet (fenetum) a Nadasd völgyben a Vesprim-i püspökség rétjét követően keletről és 3 szőlőt, éspedig az egyik a Keresheg-en lakó Penthek (dicti) Péteré a Nagzo hegyen, a második és harmadik a Zenthbenedek-en lakó Balázs fiáé: Bálinté a Pasmala helyen. Mindezekbe a jogszerűen hozzájuk tartozó haszonvételekkel és tartozékokkal együtt nevezetteket be is iktatták. (144-146. sor.) Az egykorú szokásoktól eltérően az eljárás tartalmi leírása helyett csak az eljárás eredményét, azt viszont teljes szöveggel, átírta Bátori István országbíró 1436. december 4-i oklevelében. 85-146. sor. - Regeszta forrása: Publikált regeszta (Borsa Iván): SMM 18 (1987) 26. sz. SOMOGYI KONVENT Current repository:
Gyűjteményekből (P és R szekcióból és állagtalan fondok)
Gyűjteményekből (P és R szekcióból és állagtalan fondok), Magyar nemzeti múzeumi törzsanyag (Q 10) 44118, in: Monasterium.net, URL <https://www.monasterium.net/mom/HU-MNL-DLGYUJ/MAGNMTQ10/68518/charter>, accessed 2025-06-18+02:00
You are copying a text frominto your own collection. Please be aware that reusing it might infringe intellectural property rights, so please check individual licences and cite the source of your information when you publish your data
The Charter already exists in the choosen Collection
Please wait copying Charter, dialog will close at success